WKO és VVO: együtt a válságon

WKO és VVO: együtt a válságon

AUTÓIPAR: Mr. Kubik, Ön a Szövetségi Járműtechnológiai Céh Szövetségi Céh mesterének helyettese. Mi aggasztja jelenleg leginkább az Ön által képviselt karosszéria- és fényezőműhelyeket?

MANFRED KUBIK: Most, hogy a koronahorpadást végre sikerült elsimítani, most az energiaköltségek növekedésével, az alkatrészek szállításának szűk keresztmetszete, a festékanyagok magasabb ára és a szakképzett munkaerő kirívó hiányával küzdünk. Egyes cégeknek ténylegesen vissza kell utasítaniuk a megrendeléseket, mert nincs senki, aki feldolgozná azokat. Ugyanakkor a nem márkával foglalkozó vállalatoknak jelentős befektetéseket kell befektetniük új eszközökbe, hogy lépést tudjanak tartani a járműtechnológia gyors fejlődésével.

AUTÓIPAR: Mr. Bayer, Ön az Osztrák Biztosítótársaságok Szövetsége VVO műszaki irodájának vezetője. Ön szerint indokolt, hogy a festék- és karosszériaműhelyek emeljék óradíjaikat a Kubik úr által leírt körülmények között?

ALEXANDER BAYER: Természetesen megértjük a javítócégek jelenlegi helyzetét a világgazdasági problémák és a növekvő energiaköltségek miatt. Mindazonáltal nagyon szorosan figyelemmel kísérjük az óradíjak emelkedését, és kemény tárgyalásokat folytatunk a kereskedelmi képviselőkkel. A cél mindig a vevő érdekeinek megfelelő kompromisszum. Az 1970-es évek óta Ausztriában kifejezetten ügyfélbarát megközelítést követünk azzal, hogy a vevőnek szabadságot adunk a műhelyválasztásra, és a javítási munkákat közvetlenül a műhelynek számlázzuk ki.

KUBIK: Az álláspontok egyértelműek: a műhely mindig a maximumot akarja kihozni, az ügyfél és a biztosító a lehető legkevesebbet akarja fizetni. Az osztrák mód azt jelenti, hogy beszélünk egymással és megoldást találunk. Az a tény, hogy a bíróságon csak nagyon ritkán vannak folyamatban lévő követeléseink, azt mutatja, hogy ez általában sikeres.

BAYER: Még egyszer beszélek a néha iszonyúan emelkedő óradíjakról. A megélhetési költségek emelkedése miatt az osztrákok természetesen a mobilitáson is spórolnak. Az sem segítene senkinek, ha olyan mértékben kellene emelni a díjakat, hogy már senki sem engedheti meg magának a teljes körű biztosítást, a kockázatot már nem tudtuk fedezni, és ezt a kockázatot az ügyfélnek magának kell viselnie. Műhelytulajdonosként ezért mindig fel kell tennem magamnak a következő kérdéseket: Ésszerű-e a számított óradíj egy magánügyfél számára is, és ismerem-e az önköltséges óradíjam az eladási óradíjam kiszámításához? És mi történik azután, hogy a válságokat remélhetőleg leküzdjük: akkor újra csökkentem az óradíjakat?

KUBIK: Az viszont nem várható, hogy a biztosítási díjak csökkenjenek, ha csökkennek a számlázási díjak. Azok a műhelyek, amelyek járműflottára specializálódtak, jobban érzik az otthoni irodák és a videokonferenciák miatti üzleti visszaesést, mint azok, amelyeknek elsősorban magánügyfelei vannak. Sajnos az alkatrész- és festékanyagok emelkedő költségeit nem tudjuk befolyásolni, így csak a rossz hír hordozói vagyunk. Ilyen kihívásokkal teli körülmények között a műhelytulajdonos kereskedelmi készségeinek bizonyítania kell.

BAYER: Az alkatrészárak emelkedése miatt a műhelyek például a csere helyett a javítások irányába emelhetik kínálatukat. A klíma- és nyersanyagválságra való tekintettel jó ötlet lenne a javítási gazdaság előmozdítása is. Végső soron az ügyfél elégedettségéről kell szólnia. Mind az üzlet, mind a biztosítási szektor számára végzetes lenne, ha a túlzott óradíjak miatt nőne a teljes kárhányad. Arra is érdemes gondolni, hogy mit jelent az, ha a cégénél nincs mindenféle biztosításból származó javítás. Mit jelent ez a vállalat és alkalmazottai kapacitáskihasználása szempontjából, és biztosíthatók-e még munkahelyek?

KUBIK: Határozottan egyetértek a javítási üzletág növelésével, különös tekintettel arra, hogy bizonyos alkatrészek egyszerűen nem állnak rendelkezésre. Példa lökhárítóra: 25 éve léteznek javítórendszerek a piacon. Meglepetésemre azonban ezt csak ritkán kényszerítették ki a biztosítók.

BAYER: Korábban több, különböző méretű műhelyt vezethettem, ezért nagyon jól ismertem a kereskedelmi üzletág és a biztosító helyzetét. Mindig örültem, amikor egy biztosító társaság állt egy munka mögé, tudván, hogy megbízható fizető áll a megfelelő javítás mögött. Véleményem szerint a legfontosabb a konstruktív párbeszéd fenntartása annak érdekében, hogy Ausztriában a jól működő kárrendezés általános struktúrája ne kerüljön veszélybe. Az ágazat és a biztosítók közös érdeke azt jelenti, hogy a biztosításnak megfizethetőnek kell maradnia.