A chip válság nem rövid távú válság

Transparenz: Redaktionell erstellt und geprüft.
Veröffentlicht am und aktualisiert am

Az első bezáráskor egy vitorlás hajón rekedt, most könyvet írt róla. De mindenekelőtt az Univ. Prof. Dr. Sebastian Kummer, a WU Vienna Közlekedésgazdasági és Logisztikai Intézetének vezetője, logisztikai szakértő. Hogyan értékeli az autóipar chiphiányát? 

Im ersten Lockdown war er auf einem Segelschiff gefangen, jetzt hat er ein Buch darüber geschrieben. Aber vor allem ist Univ. Prof. Dr. Sebastian Kummer, Vorstand des Instituts für Transportwirtschaft und Logistik an der WU Wien, ein Logistik-­Experte. Wie bewertet er den Chipmangel in der Autoindustrie? 
Az első bezáráskor egy vitorlás hajón rekedt, most könyvet írt róla. De mindenekelőtt az Univ. Prof. Dr. Sebastian Kummer, a WU Vienna Közlekedésgazdasági és Logisztikai Intézetének vezetője, logisztikai szakértő. Hogyan értékeli az autóipar chiphiányát? 

A chip válság nem rövid távú válság

Autóipar: Az autóipar a szállítási szűk keresztmetszetek miatt szenved. Hogy jöhetett ez ide?

Sebastian Kummer:Ennek a válságnak több oka is van. Mindenekelőtt általános chiphiányról van szó, mert az elmúlt években túl keveset fektettek be ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a gyorsan fejlődő digitalizáció miatt megnövekvő kereslettel. Ezt súlyosbította a Covid-19: egyrészt gyártási és szállítási hibák, másrészt az elektronikai termékek iránt volt nagyobb kereslet a válság idején. Egy másik probléma az, hogy túlságosan nagy mértékben támaszkodtunk az ázsiai chipgyártásra. Meg kell erősíteni a mikrochipek gyártását Európában. Az Infineon villachi befektetései a dicséretes kivételek közé tartoznak. 

De miért szenved jobban az autóipar, mint más iparágak?

Ennek egyrészt az az oka, hogy az autógyártók túl kevés figyelmet fordítottak a mikrochipek beszerzésére. Ezek egy részét közvetetten, közvetítőkön keresztül vásárolták meg. A legnagyobb hiba azonban a Covid-19 válság hatásának téves megítélésében rejlik. Az autóipar a kereslet meredek visszaesését feltételezte, és törölte a számítógépes chipek rendeléseit. A chipgyártók ennek megfelelően átszervezték és ezeket a kapacitásokat az elektronikai ipar rendelkezésére bocsátották. Emellett sok autógyártó alábecsülte az elektromos járművek iránti kereslet erőteljes eltolódásának következményeit. Ezek lényegesen több chipet igényelnek. A két tényező keveréke most az utolsó csepp a pohárban. 

Mit gondol, meddig fog tartani ez az állapot? Sok szakértő már lazítást jósolt erre a nyárra...

Az év eleji interjúkban már felhívtam a figyelmet arra, hogy a chipválság nem rövid távú, hanem közép-hosszú távú válság. Új chipgyárak létrehozása igen nagy beruházási összegeket és legalább három, valószínűbb öt év átfutási időt igényel. Mivel a chipgyárak 365 napot/24 órát termelnek, rövid távú termelési volumennövekedés nem érhető el. Ráadásul egyes tanácsadók valóban teljesen hamis kijelentéseket tettek. Arra a kérdésemre, hogy az európai politika jobban támogassa a mikrochipek gyártását Európában, az IHS Economic Institute azt válaszolta, hogy ezt teljesen feleslegesnek tartják. A mai napig nem látok valódi változást a gondolkodásban. 

Mik a tanulságok a nyomorúságból? A just-in-time logisztika a múlté, és fel kell-e építeni a készleteket?

Persze néhol eltúlozták a just-in-time logisztikát, de a chipprobléma nem a just-in-time probléma, hanem az iparági hibás számítások problémája. Ha egy hónappal több lett volna a készlet, az nem sokat változtatott volna az általános helyzeten. Mindazonáltal újra kell gondolnunk a készletszinteket, és gondoskodnunk kell az ellátási láncok jobb ellenőrzéséről a regionális vagy legalább európai szállítás révén. 

A chipmizéria egyik előnye: véget vetettek az olyan kontraproduktív dolgoknak, mint a túltermelés és a diszkontharcok, így autónként ismét többet lehet keresni. Tanultál a helyzetből? 

Valójában sok vállalat megtanulja, hogy több pénzt kereshet, ha másképp viselkedik. A konténeres szállítás jelenleg jövedelmezőbb, mint a digitális óriások. Jóllehet, mint mindannyian tudjuk, a remény hal meg utoljára, úgy gondolom, hogy a vállalatok tanulnak a válságból, és jobb fenntarthatóan ésszerű árakon működni, mint bármi áron piaci részesedést szerezni. 

Az első bezáráskor hetekig egyedül maradtál egy vitorlás hajón a Földközi-tengeren, és most könyvet írtál róla. Mik voltak ennek az önkéntelen önkísérletnek a legnagyobb tanulságai?

Válságkezelési stratégiám – türelemmel és humorral – kiemelkedően beigazolódott. Szerencsére én is nagy híve vagyok a tiszta gondolkodás iskolájának. Egyedül a tengeren józanul kell elemezni a dolgokat, és aligha volt senki a világon olyan biztonságban a Covid-19 vírusoktól, mint 67 nap egyedül a tengeren vagy öblökben elrejtőzve anélkül, hogy partra szállt volna. Az ellenem szóló beutazási tilalmak abszurditását jó általános műveltséggel is meg lehet érteni, pl. B. Camus egzisztencializmusát vagy az abszurd színházát figyelembe véve jobban elviselhető. Természetesen a menedzsment számára mindig fontos - de különösen válság idején -, hogy ne hagyják magukat megfertőzni az általános pániktól, hanem józanul elemezzék a járvány üzletre gyakorolt ​​hatásait. Nagyon fontos a forgatókönyvekben gondolkodni, és fenntartani a cselekvési lehetőségeket. A „biztonság az első” a szállításra vonatkozik, és úgy gondolom, hogy ennek a válságban lévő cégekre is vonatkoznia kell. 

Utolsó kérdés: Milyen autót vezetsz magánéletben?

Hét éve nincs autóm, de feleségem kérésére vettem márciusban egy használt VW Passat 1,6 literes Blue Motiont, aminek nagyon lenyűgözött az alacsony dízelfogyasztása. Szilárd meggyőződésem, hogy ez legalább olyan fenntartható, mint a modern elektromos járművek. 

 

Könyvtipp:

Jens Brambusch és Sebastian Kummer: Gond nélkül, bánattal. Amikor megérkezik a Corona, a legénység távozik. Minden határ le van zárva. Kezdődik az odüsszea. Önállóan megjelent.